Villanyóra áthelyezés

 
 

Házak, lakások, épületek felújítása, bővítése, átalakítása esetén, előfordulhat, a villanyóra áthelyezés Gárdony, Agárd, Velence, Kápolnásnyék, Sukoró, Pákozd. Szakszerűen, gyorsan átszereljük a villanyórát, a mérőhelyet, az új helyére. Polgár Károly regisztrált villanyszerelő Tel.: 20/982-4000

Villanyóra szabványosítás, hivatalos nevén mérőhely szabványosítás esetében is szükség lehet a mérőhely áthelyezésére. A jelenleg hatályos EON szabályok értelmében, a szabványos mérőhelynek, villanyórának, villanyóra szekrénynek az épületen kívül, szabad szemmel is jól látható helyen kell elhelyezkednie.

A villanyóra áthelyezését, a kapcsolódó munkák elvégzésést, és a villanyóra plombáinak eltávolítását 2017. január 1-től kizárólag EON regisztrált villanyszerelő végezheti!

Teljesítmény bővítés, áram növelés, amper növelés esetén, szintén kötelező a mérőhely ellenőrzése, szabványosítása. Ezért előfordulhat, hogy a teljesítménybővítés mellett egy teljesen új mérőhelyet is ki kell építeni az épületen kívülre.

Egy konkrét példával élve. Egy fázis 16A villanyóra található a nyaralón belül, mert ugyan korábban kint volt, de közben az évek alatt beépítették a teraszt, így be került. Most szeretnének 32A-erre bővíteni. Az E.ON tájékoztatása szerint ez ingyenes. Pontosabban az E.ON felé díjmentes, de a regisztrált villanyszerelő munkája nem ingyenes! Ebben az esetben egy teljesen új szabványos mérőhelyet, villanyórát kell kiépíteni a ház, nyaraló homlokzati falára, új légkábellel, vagy földi telepítésű megoldás, földkábellel.


Tel.: +3620/ 982 4000
regisztraltvillanyszerelok@gmail.com

  • Villanyóra áthelyezés ára
  • EON Villanyóra áthelyezés
  • Fejér megye Villanyóra áthelyezés
  • Pest megye Villanyóra áthelyezés
  • Komárom-Esztergom megye Villanyóra áthelyezés
  • Villanyóra áthelyezés információkérés

  • Villanyóra áthelyezés ára

    Ideális esetben, ha a meglévő mérőhely szabványos, és nem sérült, és a méretlen fővezeték az új hely nyomvonalát érinti, akkor áramszolgáltatótól függően legalább 80.000,-Ft -tól kezdődik a villanyóra áthelyezés ára.

    Minél bonyolultabb, a helyzet, minél több új anyag, eszköz, munka, és időráfordítás szükséges, annál drágább lesz a mérőhely áthelyezés ára.


    vissza az elejére


    Villanyóra áthelyezés információkérés

    Kérem küldjön e-mailt a napelemtelepites@gmail.com címre a következő tartalommal:

  • Név:
  • Telefonszám:
  • E-mail cím:
  • Település:
  • Milyen témakörökben szeretne információt kérni?
    vissza az elejére


  • Regisztrált villanyszerelő EON információk, szabályok, hírek

    Lakosság és Regisztrált szerelők részére isEON Új bekapcsolás átfutási idejének csökkentése Az E.ON (Észak-dunántúli és Dél-dunántúli Áramhálózati zrt.) területén működő Csatlakozási szakterület folyamatosan dolgozik azon, hogy az új bekapcsolások átfutási idejét a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsék és a megjelenő piaci trendek hatását kezeljék. Regisztrált villanyszerelői partnereink felé az alábbi kéréssel fordulunk, ami a céljaink elérésében nagy segítséget nyújt számunkra. Amennyiben az ügyfél az ingatlan helyét tekintve külterület/zártkertre kívánja beadni a villamos energia igényt, akkor javasoljuk az 1x16A igényelt teljesítménynél nem nagyobb igényt megadni (ha nem indokolt), így gyorsabb az átfutási idő (30 vagy 70 nap) mert „STANDARD” igényként kezeljük. Továbbá kérjük alábbi feltételek teljesülését figyelembe venni: ...

    EON Villanyóra áthelyezés

    Átépítés, szabványosítás, villanyóra kihelyezés, kertbe, kapuba, kerítés vonalába történő áthelyezés, vagy teljesítménybővítés esetén előfordulhat az EON villanyóra áthelyezés. Ezt csak regisztrált villanyszerelő végezheti el, mert neki van EON jogosultsága a plombabontásra, vagy más néven zárópecsét bontásra, és EON partner. Hívjon bizalommal Polgár Károly EON rgisztrált szerelő Tel.: 20/ 982-4000
    vissza az elejére


    Fejér megye Villanyóra áthelyezés

  • Aba
  • Adony
  • Agárd
  • Alap
  • Alcsútdoboz
  • Alsószentiván

  • Bakonycsernye
  • Bakonykuti
  • Balinka
  • Baracs
  • Baracska
  • Beloiannisz
  • Besnyő
  • Bicske
  • Bodajk
  • Bodmér

  • Cece
  • Csabdi
  • Csákberény
  • Csákvár
  • Csókakő
  • Csór
  • Csősz

  • Dég
  • Dunaújváros

  • Előszállás
  • Enying
  • Ercsi
  • Etyek

  • Fehérvárcsurgó
  • Felcsút
  • Füle

  • Gánt
  • Gárdony
  • Gyúró

  • Hantos

  • Igar
  • Iszkaszentgyörgy
  • Isztimér
  • Iváncsa

  • Jenő

  • Kajászó
  • Kálóz
  • Kápolnásnyék
  • Kincsesbánya
  • Kisapostag
  • Kisláng
  • Kőszárhegy
  • Kulcs

  • Lajoskomárom
  • Lepsény
  • Lovasberény

  • Magyaralmás
  • Mány
  • Martonvásár
  • Mátyásdomb
  • Mezőfalva
  • Mezőkomárom
  • Mezőszentgyörgy
  • Mezőszilas
  • Moha
  • Mór

  • Nadap
  • Nádasdladány
  • Nagykarácsony
  • Nagylók
  • Nagyveleg
  • Nagyvenyim

  • Óbarok

  • Pákozd
  • Pátka
  • Pázmánd
  • Perkáta
  • Polgárdi
  • Pusztaszabolcs
  • Pusztavám

  • Rácalmás
  • Ráckeresztúr

  • Sárbogárd
  • Sáregres
  • Sárkeresztes
  • Sárkeresztúr
  • Sárkeszi
  • Sárosd
  • Sárszentágota
  • Sárszentmihály
  • Seregélyes
  • Soponya
  • Söréd
  • Sukoró

  • Szabadbattyán
  • Szabadegyháza
  • Szabadhídvég
  • Szár
  • Szárliget
  • Székesfehérvár

  • Tabajd
  • Tác
  • Tordas

  • Újbarok

  • Vajta
  • Vál
  • Velence
  • Vereb
  • Vértesacsa
  • Vértesboglár

  • Zámoly



  • vissza az elejére


    Pest megye Villanyóra áthelyezés

  • Abony
  • Acsa
  • Albertirsa
  • Alsónémedi
  • Apaj
  • Aporka
  • Aszód
  • Bag
  • Bénye
  • Bernecebaráti
  • Biatorbágy
  • Budajenő
  • Budakalász
  • Budakeszi
  • Budapest
  • Budaörs
  • Bugyi
  • Cegléd
  • Ceglédbercel
  • Csemő
  • Csévharaszt
  • Csobánka
  • Csomád
  • Csömör
  • Csörög
  • Csővár
  • Dabas
  • Dánszentmiklós
  • Dány
  • Délegyháza
  • Diósd
  • Domony
  • Dömsöd
  • Dunabogdány
  • Dunaharaszti
  • Dunakeszi
  • Dunavarsány
  • Ecser
  • Érd
  • Erdőkertes
  • Farmos
  • Felsőpakony
  • Fót
  • Galgagyörk
  • Galgahévíz
  • Galgamácsa
  • Gomba
  • Göd
  • Gödöllő
  • Gyál
  • Gyömrő
  • Halásztelek
  • Herceghalom
  • Hernád
  • Hévízgyörk
  • Iklad
  • Inárcs
  • Ipolydamásd
  • Ipolytölgyes
  • Isaszeg
  • Jászkarajenő
  • Kakucs
  • Kartal
  • Káva
  • Kemence
  • Kerepes
  • Kiskunlacháza
  • Kismaros
  • Kisnémedi
  • Kisoroszi
  • Kistarcsa
  • Kocsér
  • Kóka
  • Kosd
  • Kóspallag
  • Kőröstetétlen
  • Leányfalu
  • Letkés
  • Lórév
  • Maglód
  • Majosháza
  • Makád
  • Márianosztra
  • Mende
  • Mikebuda
  • Mogyoród
  • Monor
  • Nagybörzsöny
  • Nagykáta
  • Nagykovácsi
  • Nagykőrös
  • Nagymaros
  • Nagytarcsa
  • Nyáregyháza
  • Nyársapát
  • Ócsa
  • Őrbottyán
  • Örkény
  • Pánd
  • Páty
  • Pécel
  • Penc
  • Perbál
  • Perőcsény
  • Péteri
  • Pilis
  • Pilisborosjenő
  • Piliscsaba
  • Pilisjászfalu
  • Pilisszántó
  • Pilisszentiván
  • Pilisszentkereszt
  • Pilisszentlászló
  • Pilisvörösvár
  • Pócsmegyer
  • Pomáz
  • Pusztavacs
  • Pusztazámor
  • Püspökhatvan
  • Püspökszilágy
  • Ráckeve
  • Rád
  • Remeteszőlős
  • Solymár
  • Sóskút
  • Sülysáp
  • Szada
  • Százhalombatta
  • Szentendre
  • Szentlőrinckáta
  • Szentmártonkáta
  • Szigetbecse
  • Szigetcsép
  • Szigethalom
  • Szigetmonostor
  • Szigetszentmárton
  • Szigetszentmiklós
  • Szigetújfalu
  • Szob
  • Szokolya
  • Sződ
  • Sződliget
  • Táborfalva
  • Tahitótfalu
  • Taksony
  • Tápióbicske
  • Tápiógyörgye
  • Tápióság
  • Tápiószecső
  • Tápiószele
  • Tápiószentmárton
  • Tápiószőlős
  • Tárnok
  • Tatárszentgyörgy
  • Telki
  • Tésa
  • Tinnye
  • Tóalmás
  • Tök
  • Tököl
  • Törökbálint
  • Törtel
  • Tura
  • Újhartyán
  • Újlengyel
  • Újszilvás
  • Uri
  • Üllő
  • Üröm
  • Vác
  • Vácduka
  • Vácegres
  • Váchartyán
  • Váckisújfalu
  • Vácrátót
  • Vácszentlászló
  • Valkó
  • Vámosmikola
  • Vasad
  • Vecsés
  • Veresegyház
  • Verőce
  • Verseg
  • Visegrád
  • Zebegény
  • Zsámbék
  • Zsámbok




  • vissza az elejére


    Komárom-Esztergom megye Villanyóra áthelyezés

  • Ács (település)
  • Ácsteszér
  • Aka
  • Almásfüzitő
  • Annavölgy
  • Ászár
  • Bábolna
  • Baj
  • Bajna (Magyarország)
  • Bajót
  • Bakonybánk
  • Bakonysárkány
  • Bakonyszombathely
  • Bana
  • Bársonyos (település)
  • Bokod (Magyarország)
  • Császár (település)
  • Csatka
  • Csém (Magyarország)
  • Csép
  • Csolnok
  • Dad
  • Dág
  • Dorog
  • Dömös
  • Dunaalmás
  • Dunaszentmiklós
  • Epöl
  • Esztergom
  • Ete (Magyarország)
  • Gyermely
  • Héreg
  • Kecskéd
  • Kerékteleki
  • Kesztölc
  • Kisbér
  • Kisigmánd
  • Kocs
  • Komárom (Magyarország)
  • Kömlőd
  • Környe
  • Környebánya
  • Lábatlan
  • Leányvár (település)
  • Máriahalom
  • Mocsa
  • Mogyorósbánya
  • Nagyigmánd
  • Nagysáp
  • Naszály (település)
  • Neszmély
  • Nyergesújfalu
  • Oroszlány
  • Piliscsév
  • Pilismarót
  • Réde
  • Sárisáp
  • Somodorpuszta (Szomor)
  • Súr (Magyarország)
  • Süttő
  • Szákszend
  • Szárliget
  • Szomód
  • Szomor
  • Tardos (település)
  • Tarján (település)
  • Tárkány (település)
  • Tát
  • Tata
  • Tatabánya
  • Tokod
  • Tokodaltáró
  • Úny
  • Várgesztes
  • Vérteskethely
  • Vértessomló
  • Vértestolna
  • Vértesszőlős




  • vissza az elejére




    Regisztrált villanyszerelő | Partnerek | WebhelyTérkép
     
      Copyright 2022 regisztralt-villanyszerelo.hu - Minden jog fenntartva!